Írnom kéne, már oly rég óta írnom kéne. Mégis a gondolatok elsuhannak, a betűk leperegnek ahogy megragadom őket. Sok nekifutás után sem adja meg magát sem toll, sem billentyű, sem ceruza.
Rajz.. rajzolni tudtam két héten át,de az sem volt az igazi. Nem hozott sem megnyugvást, sem csendet, sem harmóniát. Zene sem gyógyított, töltött fel, erősített meg. a könyvek lapjain lévő igazságok, bölcsességek, közhelyek sem terelték helyes útra a gondolataimat, érzéseimet, nem rendezték a káoszt bennem.
Egyik pillanatról a másikra nem én voltam önmagamban, más valaki nézett rám a tükörből, másik "én" cselekedett nap mint nap. Egy olyan önnönmagammal szembesültem, aki nem vagyok.. aki türelmetlen, zavart, gubancokkal teli, nyugtalan, feszült, nem tudja kontrollálni magát.. aki nem képes ellátni a hétköznapokban adódó kisebb-nagyobb problémákat, feladatokat.. aki nem kíván társaságot, de magányt sem, aki zárja be a kinyitott kapuit.
Fizikai létem is szenvedett, tüneteket produkált. Nem volt rendben valami, ezt észre vettük sokan. Pánikbetegség-depresszió diagnosztizálva. De miért, mikor, hogyan jött, és miért én? Miért pont most?
Állítólagos lélek és agy doktorhoz tévedve, segítségért kiáltva mentem be a fehér ajtón. Ezer darabokra cincált lelkem apró darabokra hullva szanaszét hevert a világ minden táján, amerre épp fújta a szél.
-Itt majd segítenek! Itt majd tudják hogy kell a lelket gyógyítani, és a káoszban rendet tenni, elvégre ez a feladatuk.-gondoltam
Beléptem. Név, betegségek, családi előzmények, és tüneteim.. ezek voltak a kérdések, és két gyógyszerrel utamra is lettem engedve.
-Itt nem a lelket gyógyítják? Itt elsöprik, elnyomják a problémákat gyógyszerekkel? És ha abbahagyom ezeket a szedáló szereket, akkor a probléma még ott lesz... hogy is van ez?-gondoltam már kint sétálva az utcán.
Hát igen. Így működik ez. Nem szedem a gyógyszereket, homeopátiás és természetgyógyászati vizekre eveztem ismerőseim támogatásával,és ez hat. Ellenben a másik megoldás nem, és az fél-egy év gyógyulási idővel jár, utána bármikor visszaeshet az emberfia. Orvostudomány..
Csak történtek a dolgok, mint homokórában az időszemcsék, elfojt körülöttem 1 hónap,de lehet van az kettő is. Önmagunkkal megvívott harc a legnehezebb melyet megélhetünk. Ehhez kell legnagyobb erő, kitartás, és látásmód megváltoztatása.
"gondolkozni akarok" állapot átcsapott másodpercenként bevillanó, képkockák fomrájában megjelenő filmmé,melynek rendezője a káosz.. próbálom elkapni egyiket-másikat, több-kevesebb sikerrel. 
Most már két hete azt hiszem, újra suli, és az iskolapad mögött próbáljuk a beporosodott agytekervényeinket újra élő, aktívan gondolkodóvá tenni. Nehéz újra beszélni, újra úgy beszélni mint azelőtt! Emlékszel Nia? Emlékszel hogy repkedtek bennem a gondolatok, érzések, milyen sokrétűen tudtam írni? Gyerek mellett megkopik az ember, átáll, és hétköznapivá válik, hétköznapian gondolkozóvá. Hiába a barátok, ismerősök. Az ember gyerek mellett, többnyire kisgyerekesekkel kommunikál. A témák igen leszűkülnek, fogalmazhatnék úgy, hogy le is butulnak. Témák: főzés, takarítás, mit csinált a gyerek, mit nem csinált, a család férfitagja dolgozik, hol van leárazás. Most nagyon leszűkítettem, de lényegében hasonló. 
